Prandelli szinte suttogva válaszolt a neki címzett kérdésekre a tegnapi olasz-német meccs után, mert elment a hangja, annyit kiabált a 90 perc alatt. Ahhoz, hogy tudtunkra adja, milyen határtalanul boldog, végülis meg sem kell szólalnia, elég egy pillantást vetni rá. "Rendkívül jól játszottunk, az egyetlen hiba, amit vétettünk, hogy nem 3-0 lett a végeredmény. A második félidőben a csapatból többen is úgy odatették magukat, ahogy eddig még sosem. A fiúk mindent úgy csináltak, ahogy megbeszéltük, beérett a munkánk gyümölcse: az volt a célunk, hogy nehéz helyzetbe hozzuk a németeket. Tudjuk jól, hogy a spanyolokat tartják esélyesebbnek a döntőben, de ezt a meccset még nem játszottuk le" - foglalta össze a kapitány, majd ejtett még pár szót Balotelliről. "Az ő karrierje még csak most kezdődött, de teljesítményével már most sokakat meggyőzött."
kép innen: lareppublica.it
Az azzurrik sem hagyták szó nélkül a sikerrel zárult találkozót. Chiellini most tért vissza a pályára egy sérülés után: "A mostani győzelmünket a földrengés miatt nehéz helyzetbe került honfitársainknak ajánljuk. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek. Bízunk abban, hogy a vasárnapi találkozót ismét siker koronázza."
"A pályafutásom legszebb mérkőzése volt. De ha vasárnap megnyerjük a meccset, az a most érzett örömöt is felül fogja múlni. Szenzációs találkozón vagyunk túl, aminek ki kell pihennünk a fáradalmait. Pimaszul játszottunk, remekül védekeztünk és még gólt is szereztünk" - lelkendezett Marchisio.
A többiekkel ellentétben Buffon gondterhelten hagyta el a pályát: "Dühös voltam, mert az egész meccs során rendkívül jók voltunk, és nem volt helyes, hogy az utolsó öt percben ennyire borotvaélen táncoltunk. Nem szabad a tűzzel játszani! Ha kiegyenlítettek volna, a hosszabbításban 9-2-re kikaptunk volna." A végén azért neki is mosolyra húzódott a szája: "Tegnap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, a Youtube-on szörföztem és olyan videókat néztem, amin az olaszok az utcára vonulva ünnepelik a válogatottat."
"Nagyon jó meccsen vagyunk túl, de ez még mindig nem az az eredmény, amiért idejöttünk, úgyhogy nem szabad elbíznunk magunkat, még akkor sem, ha megérdemelten kerültünk be a döntőbe. Ugyanúgy izgulok, mint a 2006-os döntő előtt, de közben rettentő boldog vagyok a győzelem miatt!" - avatott be érzéseibe Pirlo.
A németek elleni siker titka Bonucci szerint a tökéletes összjáték: "Az egész csapat érdeme az, amit ma elértünk, nagyon jól összehangoltuk a védelmet és a támadást. Most azonban nem ülhetünk a babérjainkon, mert egy igen fontos megmérettetés előtt állunk. Annak tudatában lépünk pályára vasárnap, hogy a spanyolok erősebbek nálunk, de mi is labdába rúghatunk mellettük."
A félig német, félig olasz Montolivo számára több volt egy egyszerű meccsnél a tegnapi összecsapás. "Az első perctől kezdve különlegesnek éreztem a mérkőzést, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredményesek voltunk az első félidőben, hiszen az nagy lendületet adott nekünk a folytatáshoz. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, és Olaszországból is szívhez szóló üzeneteket kaptunk. Futkos a hideg a hátamon, ha belegondolok, mekkora ünneplést rendeznek most otthon az utcákon, tereken."
"Hiszünk magunkban, és szívből játszunk, a döntőben pedig mindent megteszünk azért, hogy maximálisan teljesítsünk" - mondta szűkszavúan Diamanti.
