Persze, hogy szerintünk az olasz válogatottban vannak a legjobb pasik, hol lennének máshol? A biztonság kedvéért azért megkérdeztünk más nőket, Juhász Éva barátnőm kezd. Azért ő, mert elvetemült Pool drukkerként természetesen mélyen lenézi és semmibe veszi az olaszfocit, rajong Gerrardért és ha szar a csapat, három napig nem lehet hozzá szólni. Magyarul: vérbeli drukker. A második körben azok a hölgyek következnek, akik, hogy is fogalmazzak, elég távol állnak a "miafasztfújszbazmegtekretén" felemelő életérzéstől. Soxeretettel, Éva szerint ilyenek a fiaink:

Betojtam, mikor Hajni reggel felkért erre a posztra, nemcsak azért, mert életem első posztja amit itt elkövetnék, már maga a téma is elég provokatív, ráadásul - ha még őszinte is vagyok - egyáltalán nem ismerem az olasz focit.

A sztereotípiát, hogy a nők hülyék a focihoz, felejtsük el, 4 éves korom óta cipeltek focimeccsre, 6 évesen már hegyesen köptem a szotyihéjat, nagybátyám Szabad Föld kupát nyert a Népstadionban, haláláig őrizte azt a fűcsomót, amit a stadion gyepéből tépett emlékül. Apám rejtélyes okokból kifolyólag vérmes Fradi ellendrukker volt, férjem ugyanilyen rejtélyes okokból természetesen született Fradi drukker, el lehet képzelni a békés családi hangulatot Fradi meccsek idején.

Az olasz EB-keret női szemmel, hm... hogy jövök én ehhez, mikor az olaszokról szinte semmit nem tudok, ha nagyon megerőltetem magam szegény Luca Toni égre emelt tekintete ugrik be, drámakirálynőnek becéztük, meg Cannavaro fineszes földre rogyásai, kár hogy a mire a Reálba ért ezt a trükköt már mindenki ismerte, egyszerűen átemelték felette a labdát. Ment volna ez akkor is, ha áll, de ezt most hagyjuk.
Azért eszembe jut Maldini eleganciája, Del Piero klasszisa, Totti utcakölykös vagánysága és az is biztos, hogy szurkoltam nekik, ha játszottak az argentinok vagy a portugálok ellen.

Én ezeket a maiakat nem ismerem.

Az, hogy az olasz válogatottban játszanak a legjobb pasik pont olyan városi legenda, mint hogy a vállalkozók leírhatnak mindent költségbe; hányszor, te atyaég, de hányszor hallottam ezt, háborogtam eleget miatta.
Kora gyerekkoromban én a hollandokba szerettem bele, nem cicóztam, mindjárt a teljes válogatottba, beleérte a van de Kerkhof ikreket, meg Arie Haant is, Neeskens, Rensenbrinck és főleg Johnny Rep sármja mindent egyensúlyba hozott. Rasszistának sem vagyok mondható, Gullit volt évekig az etalon. Egyszer jártam is egy sráccal, aki kiköpött mása volt, sajna nem volt hajlandó rasztatincseket hordani, de nem emiatt ért véget a kapcsolat. Gullit egyébként igazi sztáralkat, exhibicionista lehet a drága, épp a napokban twittelt magáról egy képet, ami messze több információt közölt róla, mint amit valaha reméltem. 

hosszas vizsgálódás után határozottan úgy tűnik, vér. 

Zsigerből vonzódom a lúzerekhez, a spanyolok a 2000-es évek elejéről, Raul bársonyos pillantása, Puyol hajkoronája, Casillas jófiús mosolya és Morientes … sóhaj, hát igen Morientes úgy ahogy van.
Ezért lesz ez abszolút elfogulatlan vélemény, nem ismerem az olasz focit, nem ismerem a játékosokat, szimplán csak külső és az első benyomás alapján osztályozok 1-10-ig. Aztán majd lehet jókat röhögni, ha ártatlan tekintetű Rómeónak jellemzek egy vértől habzó szájú született gyilkost.


Gianluigi Buffon

Kifejezett maffiózó feje van, szerintem kiköpött Richie Aprile a Maffiózókból (én viszont nem vagyok Janice Soprano), érzek benne valami erőszakosat. 6/10


Morgan De Sanctis

Nos, róla sokat gondolkodtam, kerestem valami egyedit, valami jellegzeteset, mert elsőre semmi nem ugrott be róla. Mintha Xabi Alonsot gyúrták volna össze De Rossival, csak nem igazán sikerült a hibrid. 5/10


Salvatore Sirigu

Érzéki ajkak, átható tekintet, a szemével jól tud bánni, na ezzel kicsit vigyáznia kellene, helyenként férfiprosti mélységekben néz, tiniknél abszolút nyerő lehet. 7/10

Ignazio Abate

Upsz, egy szőke germán, hogy került ő ide, sajna Aaron Eckhart áriás sexepilje nélkül, Dolph Lundgren könyörtelen tekintetével, ami azért nem hátrány a védelemben. 5/10

Federico Balzaretti

Keresi még magát oszt ki tudja megtalálja-e, remélem asszonypajtás jól elrejti a szemöldökcsipeszt, érthetetlen a latin pasiknál ez a vonzódás a szedett szemöldök iránt, ráadásul amatőr módon a 8. kerületi prostik stílusában nyomják (a spanyolokhoz kellene szerződni, nekik még C. Ronaldo kurvásra szedett szemöldökét is sikerült helyre hozni), a haja viszont jó, hosszú szőke lobonc, nekem még a kis visszafogott konty is bejön, hiába na extrém ízléssel áldott meg a sors, de rövidre vágott frizurában is stílusos. Lehet még belőle valami, igazi fazon. 8/10

Andrea Barzagli

Olyan szimpatikus feje van, üzletkötőnek biztos alkalmaznám, de mindenképpen öltönyös menedzser alkat, de semmiképpen nem vezető beosztásban. 7/10


Leonardo Bonucci

Tipikus melós kinézet, elég jó fejformával a minimális hajhoz, mindenképpen férfias jelenség, valamiért azonnal letolt overállban, szerszámtáskával a csípőjén képzeltem el, nem rossz, nem rossz. 7/10

Giorgio Chiellini

Tök érdekes, ő is juvés és stílusban hasonló mint Bonucci, ez olyan kölcsönhatás lehet mint liverpooli Skrtel és Agger közt a tetkó, csak az az orr, az ne lenne! Találtam olyan képeket ahol határozottan megijedtem tőle. 3/10

Christian Maggio

Elsőre mindjárt a határozott áll tűnik fel, aztán itt abba is marad. Érdekes, némelyik képen kifejezetten jóképűnek tűnik a maga módján, de van valami vérfagyasztó a mosolyában. Határeset. 6/10


Angelo Obinze Ogbonna

Szolid fekete srác, a fekete focistáknál kötelezően hozott hülyegyerek frizúr nélkül, pluszpont. 7/10

Andrea Ranocchia

Lányos báj, magas, vékony bölcsészalkat, van akinek bejön. Mélyen meglepődtem, hogy hátvéd, előbb el tudnám képzelni, hogy Senecát szaval gitárkísérettel, mint becsúszó szerelés közben. 8/10


Daniele De Rossi

Formás kis pasi, északi fajta, nagyon egyben van. Egyike azon ritka példányoknak, akinek a szakáll jól áll, mégsem lesz a feje elhasznált értelmiségi. Bónuszként acélos, erőt sugárzó tekintet. 9/10


Alessandro Diamanti

Igazi férfi, akivel szívesen mész kocsmába, megbízható, az a típus, akire bármit rá lehet bízni, legyen az vízvezetékszerelés, polcfelrakás vagy autószerelés. Általában a szomszédasszony férje, igazi családapa, hétvégén együtt focizik a srácokkal és szívesen elviszi őket horgásztúrára is. 7/10

Emanuele Giaccherini

Na ő meg a másik szomszéd, informatikus, készségesen karbantartja a gépedet, de ha lehetősége nyílik rá, sutyiban kidobálja az asztalra gyűjtött ikonjaidat, érdekes történeteket mesél a hülye júzerekről, a hátad mögött téged is annak tart, de mindig kedves és imádja a csokis kevert sütiket. 5/10


Claudio Marchisio

Végre egy igazi Rómeó, klasszikus arcél, szuggesztív tekintet, angyali fürtökkel keretezve.
9/10


Riccardo Montolivo

Rómeo-light, mi van, Rómeók a középpályán? 7/10


Thiago Motta

Na, vele időztem a legtöbbet. Elsőre annyi jött le, hogy nagyon pasi. Nem kekeckednék vele sokat, hetest is csak azért adtam neki, mert halálra rémített a tekintetével. 7/10


Antonio Nocerino

Kedvesen bumfordi, mint egy bernáthegyi. 5/10


Andrea Pirlo

A romantikus lantos, sajnálom, ez jutott eszembe. Na ő az a pasi, akinek csak a hosszú haj áll jól, valaki biztos meg is mondta neki. 8/10


Mario Balotelli

Próbálok elvonatkoztatni a hírnevétől. Persze ő az, aki hozza a kötelező „hülyeangolfocista” frizurát, ami utoljára talán Cissének állt jól, kifejezetten magamutogató, külsőségekben egyéniséget kereső. Szerintem szex közben alkalmanként tükörben nézi magát, de messze nem annyit mint C. Ronaldo. 5/10


Fabio Borini

Pistike a tornasor végéről, sosem húzta meg a hajadat és mindig megkínált a tízóraijából. Igazi jófiú. Aztán osztálytalálkozón már rá sem ismersz, mert kigyúrta magát és suttyomban végigdugta a fél várost. 5/10

Antonio Cassano

milyen has Évikém, milyen?!

Nem, nem és nem! Cassanora emlékszem a Real Madridból, joviális kis pocak, méretes combok, tisztátalan arcbőr és gagyi tetkók. 35-nek tippeltem, akkor volt 24. Ami jó, hogy a helyzet nem romlott, most is 35-nek nézem, nekem abszolút jellegtelen, olyan mint egy lezüllött pénzügyi tanácsadó. 4/10


Mattia Destro

Mamma kicsi fiacskája, talán mérnök, de mindenképpen jó parti. Valahogy teljesen semleges benyomást kelt, nem is értem hogy keveredhetett ide. 5/10


Antonio Di Natale

Csibészes, mint Öcsi bácsi, csaóbelladonna, móka, kacagás, igazi nápolyi nagydumás lehet a lelkem. Két pontot levontam tőle, mert találtam szemöldökszedett képeket róla is, ez a szemöldökszedés a férfiaknál olyan lehet, mint nőknél a műköröm, vagy a feltöltött száj, még nem láttam senki normálist, akinek tetszett volna. 8/10


Sebastian Giovinco

Pedofíliával egyenértékű lenne pasiként tekinteni rá, meglepve olvastam, hogy már 25 éves. Na, erről a típusról szoktam mondani, hogy jó pasi lehet majd 20 év múlva, csak meg kell érni. 8/10


Ennyi lett volna lányok/fiúk, lehet velem egyet nem érteni. Anyám tuti biztos csak lemondóan legyintene a pontszámokra, mióta rajtakapott, hogy Iggy Pop és Tom Waits közös jelenetében gyönyörködök a laptomon, meg van győződve róla, hogy egy perverz állat lett az ő kicsi lányából, de nincs mit tenni, szerintem ők szépek. Egyáltalán ha van valami ami széppé tesz, az a tehetség.
Sok sikert egyébként az olaszoknak az EB-én, miután egy egész délelőttöt töltöttem a keret képeinek nézegetésével egészen közel kerültek hozzám, ha tovább maradnátok talpon mint az angolok, a hollandok, vagy a németek, még szurkolni is fogok nektek.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr774565221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.06.04. 23:14:44

öööö... izé, ez a "mélyen lenézi és semmibe veszi az olaszfocit" abból az ártatlan mondatatocskából eredhet, mikor Skrtelt halántékon (!) rúgták az MU meccsen, de kettőt pörgött és rohant tovább, éppencsak kicsi éllel megjegyeztem, hogy latinéknál ilyenkor már temetést rendeznek... csak ennyi volt, tényleg! :))

MyGalaxy. 2012.06.06. 16:27:49

@beebeer: Nem kell magyaázkodni. Épelméjű futballszeretú ember rühelli az olasz fociimitálást..:D

Hódos Hajnalka 2012.06.06. 17:25:44

@MyGalaxy.: tedd hozzá, hogy és a menszitinek drukkol. vagy a margitnak.
süti beállítások módosítása