Bár Trpanj Tóni örömteli híreket remélt, egyelőre egymást érik a kellemetlenségek a Cesare Prandelli vezette olasz válogatott háza táján: nagy az esély, hogy nélkülözniük kell Andrea Barzagli-t az Eb alatt. A Juve védője a csúfos véget ért Olaszország-Oroszország barátságos mérkőzésen a bal vádlijában szenvedett súlyos húzódást, ami a sportorvosok szerint legalább 20 napos pihentetést igényel. Ennek ellenére Barzagli is felszállt a Krakkóba tartó gépre a válogatott többi tagjával, és Lengyelországban folytatja a gyógyulást. A csapat orvosai azt ígérték, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy Andrea mielőbb visszatérhessen a pályára - persze csakis úgy, hogy azzal nem kockáztatja az egészségét. A csapat bízik abban, hogy a június 10-i, Spanyolországgal játszott mérkőzésen már Barzagli is labdába rúghat, de ha erre mégsem kap engedélyt az orvosoktól, kiváló helyettese lesz - Prandelli mester legalábbis ezt ígérte.

"Mindannyian bízunk a játékos mielőbbi felépülésében - mondta a válogatott vezető orvosa, Enrico Castellacci - de elhamarkodott lenne az Európa Bajnokság első felében pályára küldeni."

kép innen: www.vivoazzurro.it 

A délutáni edzésen Mario Balotelli is félbehagyta a játékot, miután néhányszor kapura rúgott a taktikai felkészülésen. A támadó a jobb combját fájlalta, de Castellacci hamar eloszlatta a fekete felhőket: "Nincs ok az aggodalomra, Mario csak elővigyázatosságból hagyta el a pályát, a probléma oka nagy valószínűséggel csak az izom túlterheltsége lehetett. Balotelli már holnap formában lesz!"

Az újságírók előtt Ignazio Abate is igen bizakodónak tűnt: "Készen állunk a debütálásra, és optimistán tekintünk az előttünk álló hetekre. A csapat rendkívül összeszokott, és minden olajozottan működik. Akkor sem lesz gond, ha az eredeti tervektől eltérő játékosok állnak majd pályára a spanyolok elleni mérkőzésen - egy ilyen apróság semmiképpen sem fogja keresztülhúzni a számításainkat!" A Milan védője csapattársát, Antonio Cassanot tartja a válogatott legerősebb játékosának: "Láttuk, hogy küzdött, amikor kérdéses volt, hogy bekerül-e az azzurrik közé. Óriási elszántság hajtja, fejben 100%-os a felkészültsége, a fizikai erőnléte pedig napról-napra jobb. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az elmúlt három hónapban bravúrosan szerepelt, holt biztos, hogy az Európa Kupa mérkőzései során sem tesz majd másképp!"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr114567345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása