Az azzurrik első Eb-csoportmérkőzésén az olasz köztársasági elnök személyesen gratulált a csapatnak, tegnap este pedig telefonon keresztül "veregette meg a vállukat", miután véget ért a hosszúra nyúlt küzdelem: "Micsoda izgalmas este volt! Sokszor eszembe jutott közben a 2006-os berlini mérkőzés. Megérdemeltük a sikert, az egész mérkőzés alatt a fiúk kezében volt az irányítás, ezért akkor is gratuláltam volna, ha nem ők jutnak tovább" - mondta Giorgio Napolitano. Az egyik legszebb gólt a Cassano helyére érkező Diamanti csavarta be az angolok kapujába - nem sokon múlt, hogy ez a hosszabbításban is megtörténjen, akkor azonban kapufát lőtt. 

 

nagyazöröm.jpg
kép innen: calcioblog.it


Pirlo, akinek szintén komoly szerepe volt abban, hogy a meccs végén az olaszok örülhettek, így emlékezett vissza a sorsdöntő pillanatra: "Rászolgáltunk a továbbjutásra, a tizenegyesek tettek igazságot. Óriási küzdelem volt, hatalmas meccset játszottunk. Tudtuk, hogy képesek leszünk kézben tartani az irányítást a találkozó alatt, az angolok szinte semmit sem csináltak, csak arra utaztak, hogy végül tizenegyesekkel dőljön el a mérkőzés. Mi az első perctől kezdve a győzelemre hajtottunk, és végül - még akkor is, ha tizenegyesekkel - sikerrel jártunk." Pirlo-t az UEFA a meccs emberének jelölte, leginkább az ügyesen bekanalozott büntetőért: "Arra vártam, hogy Hart vetődjön, majd megcéloztam a kaput. Gondolom, hogy erre az angolok sem számítottak, és kissé idegesen folytatták a játékot, el is vétették a következő kapuralövést."

Gigi Buffon talán Cole gólját védte ki a leglátványosabban: "Csak az járt a fejemben, hogy megfogjam a labdát, hiszen a csapattársaimmal együtt mi érdemeltük meg jobban ezt a győzelmet. Nem fogok most örömtáncot járni azért, mert továbbjutottunk - egészen a döntőig meg sem akarok állni. Ott majd tényleg önfeledten fogok ünnepelni a többiekkel. A legizgalmasabb pillanatban is eszembe jutottak az elmúlt időszak földrengései miatt bajba került honfitársaim, akikről egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk." De Rossi most is nagyot alakított, igaz, sérülés miatt el kellett hagynia a pályát: "Erre az estére egész életemben emlékezni fogok, és ha csak egy képkockát őrizhetnék meg belőle emlékként, akkor Andrea gólját választanám. Annak idején Totti kanalazott be gólt hasonlóképpen a hollandok hálójába" - lelkendezett De Rossi, akit az Eb alatt már kétszer is a meccs emberének választottak, majd így folytatta: "Mindenki, aki pályára lépett ezen a meccsen, remekül játszott. Remélem, hogy a következő találkozóig rendbe jövök. Már két napja kellemetlenséget éreztem a csípőmben, most viszont pokolian fáj." Montolivo, aki elhibázta a kapuralövést a meccs után már mosolyogva hagyta el a pályát: "Szörnyen éreztem magam, miután elszalasztottam a lehetőséget, de aztán szerencsére minden jól alakult, köszönhetően a góllövő srácoknak és persze Buffon-nak. Amikor hibáztam, mindenki nagyon együttérző volt velem, és nem veszítettük el a reményt, hiszen egy nagyszerű meccset tudhattunk magunk mögött és nem szolgáltunk rá a kiesésre."

1 komment

Címkék: pirlo squadra azzurra Olaszország vs anglia

Az álmodozó tekintetű, se íze se bűze mentalitásúnak látszó Andrea fogta magát és kirakta a lompost az asztal közepére, hogy mindenki lássa, mekkora. 

8 komment

Címkék: olaszország pirlo negyeddöntő tökös squadra azzurra vs anglia

4:2

2012.06.24. 23:41 Hódos Hajnalka

Hát ez van, kérem. 

Nyögvenyelős 1:0-ra számítottam, rendes játékidőben, nem szép játékkal, és egyáltalán nem nézőbarát meccsen. 

Ott vagyunk. 

Annyi mindent tudnék írni, egy része nyomdafestéket nem tűr, a másik fele értelmetlen érzelgős baromság lenne, úgyhogy csak annyit, örülök. 

Végül, de nem utolsósorban, sajnálom, Anglia, sajnálom, fiúk. Őszintén. Hogy mindig van üröm az örömben, bassza meg. 

21 komment

Napi cuki

2012.06.23. 11:16 Hódos Hajnalka

Na, kinek drukkol a kiccica? :))

 

olaszdrukkercica.jpg

7 komment

Címkék: cukika

Alessandro Diamanti az Írország elleni mérkőzésen debütált az Eb-n, amiről azt mondta, határtalan örömmel töltötte el: "Hozzátartozik a személyiségemhez, hogy mindenben megtaláljam a pozitívumot. Amikor a kispadon ülök, akkor sem férek a bőrömbe: egy belevaló bajkeverőhöz híven mindenkit felhergelek és harciassá teszek - ha csendben várnék a soromra, az nem én lennék." Vicces kedve a sajtótájékoztatón sem hagyta el: "Playstationon már lejátszottam az olasz-angol meccset, pedig igazából nem szeretem a videojátékokat. Az, hogy most itt lehetek a válogatottban, nagyrészt annak köszönhető, hogy soha nem adtam fel az álmaimat, még az igazán nehéz pillanatokban sem. Ha így teszel, előbb-utóbb learathatod a kitartásod gyümölcsét." 

Diamanti nem fogadkozik a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban, viszont bízik abban, hogy sokan lesznek a stadionban azok, akik - velük együtt - az azzurrik győzelméért drukkolnak: "Tartok tőle, hogy az angol szurkolók megszállják majd a találkozó helyszínét, bár reménykedem benne, hogy az ukránok a mi oldalunkon állnak majd, hiszen az ő csapatuk épp az angolok miatt búcsúztak a csoportmérkőzéseket követően. Egy biztos, mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy boldoggá tegyük azokat, akik az olaszoknak drukkolnak!"

 diamantiinaction_1.JPG

púp a hátamon...

kép innen: corrieredibologna.corriere.it

És hogy mit tart az erősségüknek? "Az angolok erős ellenfélnek tartanak bennünket, és a történelem is ezt igazolja. Most azonban nem számít a múlt... Az Eb mostani fázisában már csakis olyan tehetséges csapatok mérik össze az erejüket, akik megérdemelten jutottak el idáig, így kemény küzdelemre lehet számítani. A mi előnyünk az, hogy a fiúkkal jól kiegészítjük egymást és összeszokottan játszunk - ez elég lehet ahhoz, hogy bárkit legyőzzünk. Korábban játszottam már együtt Scott Parkerrel és remek focistának tartom, nagyon élvezném, ha most is együtt léphetnénk pályára és felülmúlhatnánk a csapatát."

Néhány mondat erejéig visszakanyarodott a legutóbbi, Írország elleni mérkőzéshez is, aminek kapcsán az elhibázott büntetőről kérdezték az újságírók: "Pirlo arra bíztatott, hogy rúgjak kapura, és abból a távolságból általában nem szoktam elvéteni, de a bíró túl közelre állította a sorfalat, így a labda el sem jutott a háló közelébe." Apropó Pirlo... A riporterek kíváncsiak voltak arra, vajon Diamanti is erőtlennek, fáradtnak látta-e a veterán játékost, a kérdést azonban gyorsan rövidre zárta a Bologna oszlopos tagja: "Már ne is haragudjatok, de ha Pirlo nevét hallom, vele kapcsolatban csakis a bajnok szó jut eszembe, semmi más!"

Szólj hozzá!

Na most elmesélem, miért picsázzuk el az angolokat vasárnap, ráadásul olyan pofátlan és megalázó módon, hogy az idegbeteg törpehörcsög liblingkéjük ott helyben szétrobban a pályán és minden rúnis lesz tőle. Hajas, ugye, nem lehet, höhöhö. Rögtön kezdésnek ejtsük ki hangosan és jól tagoltan a szót: futballnemzet, jó, most akkor öt percig röhögjünk szívből, könnycsorgó hasfájásig, majd, ha rekeszizmaink kissé megpihentek, ismételjük meg ezt még háromszor. Bár ezek után már nemigen kell mit mondanom, azért vizsgáljuk meg közelebbről a foci feltalálóit, mással nem nagyon viríthatnak.

rúnihosszúhajjal.jpg

Olasz drukker vagyok: én, aki túl vagyok már hamvas leánykoromon, de még nem hervad nőiségem sápadtan ragyogó őszirúzsája, ez alatt az idő alatt láthattam csapatom sikereit. Nem egyet. Ha '82-ben még nem a fullos homokozómban csöpögtetem a homokvárat, láthattam volna, hogy a csapatom Vb-t nyer és nem kellene sokkal idősebbnek lennem, hogy az Eb-győzelemre emlékezzek. Azt viszont láttam, hogyan veszít el a csapatom egy Eb-t és azt is, hogyan nyer egy újabb Vb-t. Ehhez képest az oroszlánosok, muhaha, nem is egy, ugye, rögtön három, szóval a fogatlan, ízületi gyulladásokkal kínlódó, hulló sörényű nagymacska trió legnagyobb érdeme hogy nemzetközi tornán kétszer a legjobb négy közé tudtak jutni. '66 óta lófaszt se nyertek, Trap mester után szabadon, és még ők verik a nyálukat, nem csoda, hogy nem marad más nekik, mint azt hangoztatni, az ő bajnokságuk a legerősebb és megvenni a híres piros mezt, majd annak hosszú ujjába törölgetni a nyállal keveredő taknyot, mikor tehetetlen dühükben sírnak egy-egy meccs után.

A fish & chipsen és vesepitén nevelkedő - és akkor itt a tradicionális olasz konyhát meg sem említem, annyira aljas azért én sem vagyok, hogy még ezt is felhozzam a hülyeangolokangolhülyék ellen - aranyaluménumlábú premier legue hősök a serie a napbarnított, izmos hátát nézegethetik akkor is, ha nemzetközi kupákról van szó: összesen 37 serleget gyűjtöttünk össze az idők során, valamint olasz minden idők második legsikeresebb klubja is, a Milant csak a Margit tudta beelőzni. Ezek a fájó tények, drága engerlandiak, oppardon, ki is lett a 21. század legjobb kapusa? Ohh, igen, Buffon. És volt angol a legjobb tíz között? Ohh, nem.

Irigyek, az van. A mi fiaink - mindamellett, hogy igen intelligens, tehát liverpúli kikötői munkás sarjak számára ésszel fel nem fogható futballt játszunk, még jól is nézünk ki, ezzel szemben az angol válogatott a Metroszexuális Férfiak Zeuszának kikiáltott Beckhamen kívül egyetlen valamire való, férfi kinízésű egyedet nem tud felmutatni, és Gazza visszavonulása óta még fenegyerekük sincs, nekünk meg most is van, kettő is. Bibibí.

balotellizászlóval.jpg

A mi csapatunk gerincét egy olyan klub tagjai adják, akik veretlenül nyertek bajnokságot idén, Roy - akit nagy valószínűséggel herepánton, hat lóval húzták az irodába, ahol alá kellett írnia a kinevezéséről szóló szerződést, miközben ő tíz körömmel próbált a betonba kapaszkodva menekülni - olyan focistákkal tűzdelte tele az angol válogatottat, akik az igen előkelő nyolcadik, mondom nyolcadik helyen végeztek az angol bajnokságban. Drímtím, na. Ráadásul, ha lehetne, a szopott gombóc frizurás kis tökalsó elé, akit úgy vártak vissza, mintha bármit hozzá tudna tenni érdemben a kevéssé karakteres angol csapat semmitmondó játékához, Roy Hodgson önként térdelne be, ha azon múlna egy újabb négy közé jutás. A kevéssé karakteres jelzőt szándékosan használtam, nézzünk egy pillanatképet a hírhedten pezsgő hangulató franciákkal vívott gigászi küzdelemből:

franciaszurkolóalszik.jpg

 

Nincs mitől tartanunk. Fürge Zebrák, éhes és harcias Farkas várja az arénában a megfáradt, vén, gyenge oroszlánokat. És amíg Gerrard a Forever Young c. számot hallgatja felkészülésként a vasárnapi összecsapásra, mi sem teszünk másként. Sok szeretettel küldjük minden angol szurkolónak:

 

47 komment

Az olasz válogatott eddigi Eb pályafutásának legfontosabb, Írország elleni meccsén Balotelli bravúros rugással csavarta be a labdát a zöldek kapujába, majd tőle már megszokott módon utat engedett a benne kavargó indulatoknak. Hogy pontosan mit mondott, senki sem tudja - azt hittük, Bonucci, aki befogta SuperMario száját, néhány órával a mérkőzés után világgá kürtöli, mi csúszott ki csapattársa száján, ez azonban elmaradt. Délelőtt Trapattoni, egy másik vehemens olasz sem tett lakatot a szájára, Balotelli megnyilvánulása pedig a meccs alatt szorult cenzúrázásra.

"Mit mondott? Mit mondott?" - kérdezgették kíváncsian Leonardo Bonuccit, aki nem szolgált túl sok hasznos információval: "Őszintén megmondom, nem értettem, hogy mit mondott, már csak azért sem, mert angolul beszélt. Azért tettem a szája elé a kezemet, mert valami olyat mondhatott, ami túlzás lett volna. Úgy gondoltam, jobb, ha elcsitítom a kedélyeket, mert Mario az ösztönei szerint cselekszik, és még a végén olyan dolgok hagyták volna el a száját, amiket később megbánt volna. Rengeteg indulat kavargott benne, aminek egy részét a góllal adta ki, a fennmaradót pedig szavakba öntötte..." Ezek után sejthetjük, hogy a jól ismert "Why always me?"-nél cifrább szöveget alkotott a nem épp úri neveléséről híres SuperMario...

pofabefog.jpg
kép innen: clandestinoweb.com

Míg a többiek örömujjongásban törtek ki a látványos gól után, Balotelli a dühének engedett utat. Egy gyakorlott szájról olvasó szerint Mario mindenkit melegebb éghajlatra küldött az édesanyjával együtt, a kérdés csak az, vajon kinek címezte mondanivalóját? A szakértők szerint azoknak a rasszista szurkolóknak, akik az elmúlt mérkőzéseken "huhogással" fejezték ki nemtetszésüket, illetve azoknak, akik élesen bírálták eddigi szereplését az idei Eb-n. Balotelli ezzel a gesztussal akarta elhallgattatni azokat, akik nem zárták őt a szívükbe, Bonucci azonban közbelépett, és magát Mario-t kényszerítette hallgatásra.

Arra, hogy Bonucci pályára lép az írek ellen, szinte senki sem számított, ahogy a RaiSport riportereinek mondta, még őt is meglepte: "Nem gondoltam, hogy a mester játékba küld, annyira váratlanul ért a csere, hogy még a bemelegítésre sem jutott elég időm. Az élet olykor váratlan helyzetek elé állítja az embert, amikre nem lehet eléggé felkészülni." Prandelli azután állította csatasorba, hogy klubtársa, Chiellini megsérült - olyannyira, hogy a legfrissebb orvosi vizsgálatok eredményei szerint az azzurriknak jó pár meccsen nélkülözniük kell az egyik legerősebb védőjüket. 

jujnemáááá.jpgkép innen:gqitalia.it

Balotelli újabb viharos megnyilvánulásáról több csapattársa is nyilatkozott: "Az öltözőben végül ő is mosolygott" - mesélte Barzagli, miután az újságírók megkérdezték, milyen hangulatban volt Mario, hiszen a stadiont baseball sapkával a fején, fülében fülhallgatóval, bosszús arckifejezéssel hagyta el. "Nagy rajta a nyomás, amit egyikünk számára sem lenne egyszerű feldolgozni. Az, hogy a mostani kirohanása kinek szólt: az őt kritizálóknak, a játékosoknak vagy az edzőknek, ötletem sincs" - folytatta a sérüléséből frissen felépült Barzagli. "Ha az idegessége ilyen gólokat eredményez, azzal mi csak jól járunk" - ez Gigi Buffon sommás véleménye a történtekről.

3 komment

Címkék: squadra azzurra balotelli Olaszország vs írek

A spanyol bónusz

2012.06.19. 12:54 *quicky*

Nem tudom, felénk ezt úgy szokták kommentálni, hogy "basszus, mi nem ugyanazt a meccset néztük?", de ha Gigi szerint tökéletesen kihasználták a lehetőségeket és - ahogy szavaiból kiderül - ez egy jó meccs volt, akkor legyen, bánom is én. (Hajni megjegyzése)

 

 

buffoncassanoval.jpgA kép innen: ilpaesenuovo.it

 

Az azzurrik kapusa nem sokkal a tegnapi eredményes meccs után örömmel állt a Rai Uno újságíróinak rendelkezésére: "Az elmúlt négy nap nagyon derűs hangulatban telt, folyton az írek elleni meccsre gondoltam és nem izgattam magam a spanyolok miatt. Ahogy négy évvel ezelőtt a hollandoknak (akik Romániát legyőzve hozzásegítettek minket a továbbjutáshoz) mondtam, most a spanyoloknak van bónusza nálunk. Nagyon fontos számunkra a sikeres szereplés, mert a jól kihasznált helyzetek mellett akadtak olyanok is, amiket elhibáztunk, sokszor nálunk gyengébb csapatokkal szemben is. Ettől volt igazán kiegyenlített a teljesítményünk, és ezzel adtunk okot a kritikára. Az elsődleges  célunk eddig az volt, hogy a csoportból továbbjussunk, most, hogy ez megvalósult, még magasabbra tehetjük a mércét" - tekintett a jövőbe Gigi.


A riporterek arra is kíváncsiak voltak, hogy mit gondol a tegnapi teljesítményükről: "A srácok két csodálatos gólt lőttek, ami nagyszerű jel a jövőre nézve. Nagy szükségünk volt erre, tökéletesen kihasználták a kínálkozó lehetőségeket. Azokban a percekben, amikben a párhuzamosan zajló spanyol-horvát meccs végét vártuk, teljesen nyugodt voltam" - idézi fel Buffon a sokak számára izzasztó pillanatokat. "Mivel az Eb során négynaponta kerül sor megmérettetésre egy-egy csapat számára, érthető, ha a játékosok egy idő után elfáradnak. Éppen ezért azt gondolom, a mester jól teszi, ha szépen sorban mind a 23 azzurrot pályára küldi" - ez bizonyára Prandellinek is eszébe jutott már, de azért jó, hogy Gigi emlékeztette rá...

Szólj hozzá!

Címkék: olaszország buffon squadra azzurra vs írek

Cuki kommentátor, gólok és a Hülyegyerek reakciója. De az a gól.....!

 

Szólj hozzá!

Címkék: olaszország squadra azzurra Balotelli vs írek

Itt lehet örülni, én kezdem: hejj, de szar meccs volt. 

De milyen gólt rúgott Balotelli, milyet?! 

Ott vagyunk a legjobb nyolc között, megint öregedtem tíz évet, de ez ilyen, holnap elemzünk, puszi. 

7 komment

süti beállítások módosítása