Túl nyilvánvaló lenne azzal kezdeni a németgyalázós posztot, azért verjük meg őket ma este, mert már 2006-ban is a halálba szopattuk őket, akkor ráadásul hazai pályán, de kénytelen vagyok megemlíteni a tényt, hadd nyomassza őket a tudat. Még jobban. Olvasgassák csak a statisztikákat is, jót fog tenni az is. A későbbiekben természetesen részletekbe menően kitérek a fikaevésre is, de most még a pozitívumokra koncentrálok, azaz megemlítem, a németek - csodák csodájára - képesek voltak egy nem német stílusú, fiatal, robbanékony, élvezetes focit játszó csapatot építeni. Hát igen, és? Azon kívül, hogy rögtön jött a válasz: "Miért jók a németek? Mert nem németek!", Capello már meg is mondta a tutit, ez a csapat nem az a csapat, ami újszerűségével még a zsigeri németgyűlölőket is pillanatnyi ámulatba ejtette 2010-ben: lassabbak és ötlettelenebb a játék. Egyébként is: juventus ventus, ha értitek, hogy mondom, hehehe. A juventus nálunk, a németek és a ventus, hadd ne magyarázzam, annyi a bolondozás ebben a népben, mint bennem a jóindulat irántuk. 

régiolasz.jpg

emlékeztetőül...

Ehetik a kefét, Prandelli nem hülye, az meg kevés lesz, hogy Pirlóval kisrakást-nagyrakást szeretnének játszani - ami ugye, a pletykákat komolyan véve, tán nem is lenne ellenére egyeseknek a német válogatottban - szóval, be vannak szarva rendesen, és ez így is van jól, lehet, hogy egész Európa spanyol-német döntőt vár - oppardon, remélem, a tegnapi meccs mindenkinek megvan, tegye fel a kezét, aki abba tudta hagyni a röhögést! - de abban biztos vagyok, hogy Löw ma is elment hajat festetni és éjfeketét kért sűrűsödő ősz hajszálai miatt, de az is lehet, először tévedésből azúrkéket mondott a fodrásznak.


Meg aztán, komolyan gondolja valaki, hogy a Halszeműtől, akit saját kapitánya az Eb legnagyobb csalódásának nevezett, komolyan kéne tartanunk? Pláne azok után, az elmúlt két napban olyan fényesre nyalta az azzurrik seggét, hogy már nekem kínos? Ja, hogy ők azért jöttek ide, mert Eb-t akarnak nyerni. Mi is. Csakhogy a Nemzeti Tizenegynek nem fekszik (muhaha) a calcio, de nem ám. Ráadásul nincs semmiféle lelki plusz, ami tüzelné őket, talán annyi, most többet mutatja őket akció közben a kamera, mint a kis gombóckákat gyúró és azokat jóízűen elfogyasztó metroszexuális atyjukat.


Német kislányok, ma este nem a görögök fognak szirtakit járni a pályán, hanem a squadra azzurra dübörög ki a pályára, tovább kéne látni annál, vajon a macskazabálók visszatérnek-e a 3-5-2-höz vagy 4-3-1-2-s felállásban kényszerítik térdre (muhaha) a papíron esélyeseket, de tudjátok mit? Inkább ez legyen a problémánk, mint az, Schürrle vagy Podolski. Utóbbi, ha lehet, inkább énekeljen. Vagy inkább mégse.

22 komment

Címkék: olaszország squadra azzurra vs németek

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr1004616337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flea 2012.06.28. 13:42:20

Olasz továbbjutást szeretnék, de nyögvenyelős német győzelemre számítok sajnos.

Ezzel együtt nem értem, hogy honnan szalajtották azt a sok idiótát, aki olasz antifociról beszél. Gomez ide, Reus-bombagól oda, a legszebb támadófocija a jelenlegi Eb-mezőnyben az olaszoknak van. (Mielőtt valaki tiltakozna a nyilvánvaló ellen, talán nézze vissza az olasz-spanyol összefoglalóját, vagy csak simán a kapuralövési statisztikára vessen egy pillantást.)

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 13:59:53

@abandi: na kisszívem, akkor húzz a faszba. eddig szépen mondtam, nem értettél belőle.

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 14:02:22

@flea: megy itt a nyígás a pasis posztok miatt, mégsem én kommentelek (és írok) akkora állatságokat fociról, hogy ha a kutya megenné, beledöglene, érted.

Késes Szent Alia 2012.06.28. 14:34:45

A statisztika ebben a helyzetben az olaszoknak teher: a valóság már túlhaladta az olasz győzelmi sorozat realitását, de papíron csak ma este következik be a törés. Ezt az olaszok görcsösen próbálják tagadni, miközben a németek úgy évezhetik az esélytelenek nyugalmát, hogy valójában ők a favoritok.

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 14:45:36

@Késes Szent Alia: a kiegyenlített angol mérleg sem volt teher, a túlhájpolt primadonnacsapattal - akik jelen esetben a spanyolok - vívott meccs sem volt teher, pedig mindenki azt várta, hogy na most lebőgnek az olaszok. nem teher itt semmi azokon kívül, akik tudatlanul még mindig antifociznak meg kátenáccsóznak, szerencsére, az is csak nekem, nem a csapatnak.

flea 2012.06.28. 15:02:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: a foci a többségnek arról szól, hogy a fotelból, a sör mellől lehessen politikailag inkorrekt módon üvöltözni állatságokat, mintegy magától értetődő kompetenciát mímelve. Namost lássuk be, a nők közül kevés ért ehhez, és az se igazi nő. :P

acsoves 2012.06.28. 15:39:41

Hajnalka ennél többet vártam, nem igazán sikerült ez a fikkazó poszt :) este 23 után majd megbeszéljük mit tud a primadonna csapat a Big Ben mászóval :)

flea 2012.06.28. 15:43:04

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: hm, ez úgy hangzik, mintha rosszat mondtam volna, pedig szerintem nem mondtam. mivan?

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 15:54:35

@acsoves: nehéz nekem ezeket megírni, mert nem vagyok focipolihisztor. Serie A meccseket több mint tíz éve nézek, azt is tudom, ki hol játszik Európában, nézem még a Premier League meccseit, de azokat már válogatottan, egyes csapatokra figyelmet fordítva. Szeretem a Hajduk Split csapatát, őket meg ugye vajmi keveset látom. :) De van sálam, horvátba' vettem egyet magamnak :))
Szóval, nagyon össze kell kapnom magam, ha arról van szó, pl. orosz vagy görög fikázást be sem vállaltam volna, mert nem vagyok tisztában velük. A német brusztolást sose szerettem, ami emlékem van róluk, azok tornákhoz kötődnek, azt hiszem, előbb ennék meg egy tál szalontüdőt, mint megnézzem egy BÁRMILYEN bundásliga meccset, bár van kedvenc német játékosom, ő nem más, mint Miroslav Klose, akit egy nagyon hasznos, nagyon korrekt, kiemelkedő képességű játékosnak tartok, még akkor is, ha AS Roma drukkerként a nemmondomkihol játszik :))
Szóval, sosem állítottam, hogy mindenhez hozzá tudok ugatni, a calcio-hoz igen, megvan a magam stílusa, azt hozom, akinek tetszik, megköszönöm, akinek nem, az olvassa benitót. ;) őt én is olvasom, jóhogy. :))

@flea:
hát most írtam egy e-mailt a pasimnak, hogy "te, szerintem engem most leleszbikusoztak a szkvadrában!" jót röhögött. :))

flea 2012.06.28. 16:13:52

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: hadd jöjjek most ezzel tisztába. Azt gondolom, hogy fotelből nézel meccset. Az se lepne meg, ha sör is lenne hozzá. De hogy több kompetenciát mímelsz, mint amennyi van, illetve hogy eközben politikailag inkorrekt módon állatságokat üvöltözöl, azt eddigelé nem tudtam elképzelni. :) Kellett volna?

Preston · http://www.prestonline.hu 2012.06.28. 16:19:41

Hát ez a cikk eszméletlenül szánalmasra sikerült. Gondolom valahol ez is lehetett a cél, még ha nem is vallottad be magadnak. Üvölt belőle az olasz focidrukker kisebbrendűségi komplexusod, ami azért különösen vicces, mert hát lássuk be, így magunk közt: igazából nem is olasz vagy.

acsoves 2012.06.28. 16:19:49

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: egyébként minden tiszteletem a tiéd hogy az EB-re bevallaltad az olaszokat ! Mar csak az olaszok és nőként a foci miatt is :) félreértés ne essék sok nőt ismerek aki szereti a focit sőt olyat is aki játssza. Remélem este én leszek boldog és közös kedvencük Klose beveszi párszor Buffon kapuját ! :) szép focit és fair küzdelmet szeretnek este ! (btw más blogokon is olvastam már pár írásod és azok jók :) )

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 16:21:54

@flea: mostanában fotel, igen. régi szabály, hogy egy félidő, egy sör. most éppen egy félidő egy cíder. és nem szoktam üvöltözni, nagyon ritkán. de vágtam már oda falhoz távirányítót :)) sőt, volt már olyan is, hogy sírtam dühömben a paplan alatt, bár úgy tűnik, ebből már végképp "kinőttem" :D

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 16:26:32

@acsoves: nem hiszek abban, hogy nő nem érthet a focihoz, én sokkal inkább azt nem értem, hogy lehet lelkesedni amiatt, nyílt body shop magyarországon, és miért kell csoportosan pisilni járni bármilyen vendéglátóipari egységben, de hát én meg körömlakk és harisnyanadrág mániás vagyok, istenem, mindenkinek van valami flúgja.
kíváncsi vagyok, mi lesz este, mindenesetre lassan elkezdem a felkészülést és kilakkozom a körmöm kékre, eddig bejött! :D jó szurkolást neked is! :)

Brunno 2012.06.28. 16:27:24

Azért jóval minőségibb fikázás ez,mint amit jódli-szimpatizáns barátaink összehoztak:).Nekem a helyükben akkor lenne nagy a (bőr)mellényem,ha imádott csapatom valóban az általa képviselt ország derék fiait állítaná csatasorba,így még Balotelli (hö)majmolása is jogos lenne.Csakhogyellenbenazonban! A valóban bociszemű Özil valamint Klose,Podolski és Gomez mellett ugye nem mehet el a nélkül az ember,hogy meg ne kérdezze:ők lennének a NÉMETEK?(Nem mintha a fent említett játékosokkal egyébként bármi bajom lenne.)
Ennyit a fantáziátlan német posztról.Ami meg a meccset illeti,szerintem igen bíztató,hogy a németek kettőt is kaptak a sokat (és szerintem érdemtelenül)csesztetett görögöktől,nyertek bár 2 góllal,de az egyik találattal a görögök egyenlítettek is.

flea 2012.06.28. 16:32:04

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: oké :) Ez esetben szerintem félreértettél. (Pedig már megijedtem, hogy tényleg beszóltam akaratomon kívül.)

flea 2012.06.28. 16:35:58

@Brunno: diemannschaft.blog.hu/2012/06/26/jogi_we_low_you/fullcommentlist/1#c17089860

Mellesleg a jódli az Alpokhoz kötődik, elsősorban az osztrákok, másodsorban a svájciak, és csak harmadsorban a németek az avatott művelői. (Valamint esztétikailag összehasonlíthatatlanul színvonalasabb, mint a felsorolt három ország bármelyikének focija. :))

sogeking 2012.06.28. 20:07:37

szalontüdő jöhet,
jódliban csak a Szandi, esetleg Sara Tomassi, bár őt még nem hallottam jódlizni

Hódos Hajnalka 2012.06.28. 20:27:51

@flea: inkább én ijesszelek meg, mint a németek ;)

Brunno 2012.06.28. 21:48:02

@flea: Direkt megnéztem,hogy jódliznak-e a németek,írták,hogy ők is,ez nekem elég is volt :).A macskaevésről persze ugyanígy elmondhatjuk,hogy elsősorban Kínában(és ki tudja még mely kelet-ázsiai országokban)népszerű.

states1 2012.06.29. 11:30:15

A németek közutálatnak örvendenek, és nem csak a fociban. A kötözött sonkának álcázott Merkel nagy arca csak tovább ront a megítélésükön, az pedig, hogy a németet alig látott válogatottjuk Auschwitzba jár Canossát igazán közröhej.