Na most elmesélem, miért picsázzuk el az angolokat vasárnap, ráadásul olyan pofátlan és megalázó módon, hogy az idegbeteg törpehörcsög liblingkéjük ott helyben szétrobban a pályán és minden rúnis lesz tőle. Hajas, ugye, nem lehet, höhöhö. Rögtön kezdésnek ejtsük ki hangosan és jól tagoltan a szót: futballnemzet, jó, most akkor öt percig röhögjünk szívből, könnycsorgó hasfájásig, majd, ha rekeszizmaink kissé megpihentek, ismételjük meg ezt még háromszor. Bár ezek után már nemigen kell mit mondanom, azért vizsgáljuk meg közelebbről a foci feltalálóit, mással nem nagyon viríthatnak.

rúnihosszúhajjal.jpg

Olasz drukker vagyok: én, aki túl vagyok már hamvas leánykoromon, de még nem hervad nőiségem sápadtan ragyogó őszirúzsája, ez alatt az idő alatt láthattam csapatom sikereit. Nem egyet. Ha '82-ben még nem a fullos homokozómban csöpögtetem a homokvárat, láthattam volna, hogy a csapatom Vb-t nyer és nem kellene sokkal idősebbnek lennem, hogy az Eb-győzelemre emlékezzek. Azt viszont láttam, hogyan veszít el a csapatom egy Eb-t és azt is, hogyan nyer egy újabb Vb-t. Ehhez képest az oroszlánosok, muhaha, nem is egy, ugye, rögtön három, szóval a fogatlan, ízületi gyulladásokkal kínlódó, hulló sörényű nagymacska trió legnagyobb érdeme hogy nemzetközi tornán kétszer a legjobb négy közé tudtak jutni. '66 óta lófaszt se nyertek, Trap mester után szabadon, és még ők verik a nyálukat, nem csoda, hogy nem marad más nekik, mint azt hangoztatni, az ő bajnokságuk a legerősebb és megvenni a híres piros mezt, majd annak hosszú ujjába törölgetni a nyállal keveredő taknyot, mikor tehetetlen dühükben sírnak egy-egy meccs után.

A fish & chipsen és vesepitén nevelkedő - és akkor itt a tradicionális olasz konyhát meg sem említem, annyira aljas azért én sem vagyok, hogy még ezt is felhozzam a hülyeangolokangolhülyék ellen - aranyaluménumlábú premier legue hősök a serie a napbarnított, izmos hátát nézegethetik akkor is, ha nemzetközi kupákról van szó: összesen 37 serleget gyűjtöttünk össze az idők során, valamint olasz minden idők második legsikeresebb klubja is, a Milant csak a Margit tudta beelőzni. Ezek a fájó tények, drága engerlandiak, oppardon, ki is lett a 21. század legjobb kapusa? Ohh, igen, Buffon. És volt angol a legjobb tíz között? Ohh, nem.

Irigyek, az van. A mi fiaink - mindamellett, hogy igen intelligens, tehát liverpúli kikötői munkás sarjak számára ésszel fel nem fogható futballt játszunk, még jól is nézünk ki, ezzel szemben az angol válogatott a Metroszexuális Férfiak Zeuszának kikiáltott Beckhamen kívül egyetlen valamire való, férfi kinízésű egyedet nem tud felmutatni, és Gazza visszavonulása óta még fenegyerekük sincs, nekünk meg most is van, kettő is. Bibibí.

balotellizászlóval.jpg

A mi csapatunk gerincét egy olyan klub tagjai adják, akik veretlenül nyertek bajnokságot idén, Roy - akit nagy valószínűséggel herepánton, hat lóval húzták az irodába, ahol alá kellett írnia a kinevezéséről szóló szerződést, miközben ő tíz körömmel próbált a betonba kapaszkodva menekülni - olyan focistákkal tűzdelte tele az angol válogatottat, akik az igen előkelő nyolcadik, mondom nyolcadik helyen végeztek az angol bajnokságban. Drímtím, na. Ráadásul, ha lehetne, a szopott gombóc frizurás kis tökalsó elé, akit úgy vártak vissza, mintha bármit hozzá tudna tenni érdemben a kevéssé karakteres angol csapat semmitmondó játékához, Roy Hodgson önként térdelne be, ha azon múlna egy újabb négy közé jutás. A kevéssé karakteres jelzőt szándékosan használtam, nézzünk egy pillanatképet a hírhedten pezsgő hangulató franciákkal vívott gigászi küzdelemből:

franciaszurkolóalszik.jpg

 

Nincs mitől tartanunk. Fürge Zebrák, éhes és harcias Farkas várja az arénában a megfáradt, vén, gyenge oroszlánokat. És amíg Gerrard a Forever Young c. számot hallgatja felkészülésként a vasárnapi összecsapásra, mi sem teszünk másként. Sok szeretettel küldjük minden angol szurkolónak:

 

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr864604394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robot_ 2012.06.22. 13:07:15

"én, aki túl vagyok már hamvas leánykoromon, de még nem hervad nőiségem sápadtan ragyogó őszirúzsája"

ez hogy meg lett mar fogalmazva :)

robot_ 2012.06.22. 13:09:05

Most nezem h az angolon meg :

"Mondjuk, Cassano heges arca sem túl esztétikus látvány, ahogy az enyém sem, sajnos, nekem is heges maradt a kamaszkori rügyezés után és én is ráköltöttem egy vidéki garzonlakás árát. "

Teged mar nem is erdekel a foci... :)

beebeer 2012.06.22. 13:09:36

Nos akkor.... a fürge Zebrákon jót derültem, az éhes és harcias farkasok... őket aztán tökéletesen meg tudom érteni, pont olyan éhesek és harciasok lehetnek, mint a Pool. Szelíden érdeklődnék hanyadik helyen végeztek ezek a fenevadok ebben az idényben??? Csak nem a 7. helyen, jobb gólkülönbséggel megelőzve a 8. helyezett Parmát???? Nem, nem jövök most a liverpooli rúgott kapufák számával meg Henderson későn megtalált zseléjével, Gerrard hosszas sérülésével, Suarez 8 (!!) meccses eltiltásával, csupán csak rövid kitérőt teszek fenegyerek kérdésben: a ti kettőtök együtt nem tesz ki egy Gazzát!!! Abból a kettőből pedig az egyikhez Terry puszta tekintete elegendő lesz! :)
A másik semlegesítésére kerestem megfelelően riasztó homoerotikus kisugárzással bíró angol srácot, de kudarcot vallottam. Hiába na, egyszerű férfiasság jellemzi a csapatot, de nálunk komoly előny, hogy pszichológus és óvónői segítség nélkül is végig tudunk játszani egy meccset.

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 13:11:54

@robot_: a kettő nincs szoros összefüggésben egymással. ;)

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 13:22:08

@beebeer: egyszerű férfiasság..... ez milyen szép! :DDD

asmodean 2012.06.22. 13:22:36

Abszolut nem érdekel, hogy melyik csapat megy tovább ebből a kettőből, azt viszont érdekesnek tartom, hogy a másik csapat fikázása nélkül valaki már nem is tud szurkolni a saját választott csapatának.

Ezt szánalomra méltóbbnak tartom az összes angol sikertelenségnél is.

beebeer 2012.06.22. 13:24:54

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: igen, tulajdonképpen a szemöldökcsipesz használatának mellőzését jelenti, csak nem akartam ilyen hosszan írni. :))

beebeer 2012.06.22. 13:26:45

@asmodean: jajistenem!!! Gyerekek, irónia, önirónia, humor!
Nézz át az angol blogra szerintem.

Aou 2012.06.22. 13:34:10

A cikk nem vmi nagy durranás, a Rooney-s kép jó, de a Juvét én nem hoznám példának, oké-oké veretlen bajnokság taps,taps,de ajánlom az Olasz bajnoki góllövőlistát(megsúgom első 15-ben nem fogsz Juve játékossal találkozni).
Ha már az angolokat fikázod és veretlenség a téma akkor az Arsenal veretlen bajnoksága anno, na az durva volt:)
Peace

asmodean 2012.06.22. 13:40:57

@beebeer:
Ja hogy ez humor akart volna lenni? Akkor bocs. Nem megyek át az angol blogra ide is csak valami félre kattintás miatt jutottam, gondoltam elolvasom, ha már itt vagyok.

beebeer 2012.06.22. 13:44:26

@asmodean: pedig érdemes lenne, én sírva röhögtem az íráson, de csakis azért, mert fingom sincs mi is az igazi humor.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.06.22. 13:50:59

@asmodean: összes angol sikertelenségnél? izé... a Chelsea BL-t nyert, a szedett-vedett válogatott megnyerte a csoportot, rúgtak eddig 5 gólt (ennyit kb két tornán szoktak általában :)). Hm?

Amúgy akinek nem tetszik a másik cinkelése, az ne olvassa el. Akinek a címből nem esik le, hogy ez a reciprok értékekről fog szólni egy adott csapatról, az meg megérdemli.

A drímtím-ért kézcsókom:)

(amúgy az hogy lehet, hogy az olajozotttestű azzurikat mutató kép az angolblogon van, és nem itt? :P)

Akármi Áron 2012.06.22. 13:53:41

Juhé!:) Nekem durranás volt, nem kicsit, köszi:)

beebeer 2012.06.22. 13:56:55

@djlaczko: óhátpersze, ott fogok parádézni az első sorban rózsaszín tüllben a pride-on, te csodálatos elme, te!

Stamp0 2012.06.22. 14:03:47

Kitűnő írás, csak hogy a cikk "humorával" szóljak hozzá.

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 14:11:44

@djlaczko: te meg egy mocskos szájú, aki nem fog innen hiányozni, szevasz.

beebeer 2012.06.22. 14:15:59

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ne mááár, most tényleg azt fogja hinni, hogy buzi vagyok.

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 14:30:08

@beebeer: :DDD te max. leszbi lehetsz úgyis.

@robot_: furcsa egy ízlés :))))

Cunning Linguist 2012.06.22. 14:32:01

@asmodean: Abszolút adom. Index-minőség.

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 14:35:42

@Stamp0: @Cunning Linguist: drágáim, akkor a fasznak olvassátok?! a kérdés természetesen költői. az "adomozás" meg gagyi, lejárt és suttyós.

robot_ 2012.06.22. 15:01:51

Rooney ugy nez itt ki - kicsit - mint a Rettenthetetlenben a "legjobb-haver". :D
Nem?
Amugy en meg pont azt nem szeretem az indexes blogokban, hogy megjelennek a "szomoru-lelkuek", es a buzikkal, faji hovatartozassal, "igyszinvonal, ugyszinvonal" dolgokkal kapcsolatban kezdenek makogni, sokszor a belso bizonytalansagaikat kompenzalando.
Amugy meg van kulonbseg akozott hogy ha valaki nem erzi h egy cikk humoros, vagy nem tetszik neki az a fajta humor.
Az ok, h nem tetszik, de komolyan reagalni ra mar valoban butasag, mert ha egy cikk humoros hangvetelu, vagy a temavalsztasa olyan, akkor rajovok h humoros iras, akkor is ha az nekem nem tetszik.. na ezek utan baromsag komolyan ervelni ellene.

u2ro 2012.06.22. 15:19:59

Hajni!

Ez jó lett, köszönjük.
Tényleg van, aki ezen besértődik?
A CaRooney-s kép meg egyenesen telitalálat.

Forza Azzuri, Forza Juve per sempre!

Sombi_úr 2012.06.22. 15:21:51

a királyi többesnél még mindig felsírok. elég száni.
megélhetési bloger :D

facelvega 2012.06.22. 15:22:39

Azt gondolom egy jó pizza mellett fogom végignézni az angolok győzelmét. Fordítva (angol kaja, olasz győzelem) nem volna jó az estém.

csorsza 2012.06.22. 15:30:06

az engerlandon jobban sikerült a fikázás :)

Sombi_úr 2012.06.22. 15:33:42

amúgy meg amíg ez a félhülye balotelli játszik, van remény minden ellenfélnek. bármikor benne van egy piros kártya...

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 15:37:05

@facelvega: hehe, ez jó volt! :))

@csorsza: igen, nekem is nagyon tetszett, sivalkodva röhögtem, somebody keze nagyon elsült!

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 15:38:39

@Sombi_úr: na látod, ügyes gyerek vagy te és tudsz érdemben is kommentelni.
amúgy, az olasz drukkerek nevében kikérem magamnak, hogy balotelli félhülye. EGÉSZ!!! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.06.22. 15:40:25

Lehet itt másnak drukkolni?:) Amúgy meg tetszett ez a kis szösszenet, jó lenne az ellentettjét is olvasni:P

Látom, Hajni, elemedben vagy, még a végén ráveszel, h drukkoljak az olaszoknak:)

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 15:45:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hihi :)

itt az ellentéte, és abban a posztban is legalább annyi gyökér van, mint itt.
jó szórakozást:

engerland.blog.hu/2012/06/22/az_anyja_hatan_dugjuk_meg_balotellit

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2012.06.22. 16:40:34

Off, de a nosztalgikusoknak legalább olyan fontos az is, hogy a napokban a magyar válogatott is jubilált:

30 éve a spanyolországi világbajnokságon még a honfitársaknak szurkolhattunk Argentína ellen!

www.kulturtapas.com/2012/06/4-fordulo-idegenben-estadio-jose-rico.html

tomfree 2012.06.22. 17:22:31

Bírom azt, hogy ez az ócska angol válogatott nagy nehezen leverte a svédeket meg bírói hiba miatt az ukránokat (a franciák elleni gigászi küzdelmet hagyjuk inkább), most már azt hiszi, hogy meg is nyeri ezt a tornát. Nem túl erős ez az olasz csapat sem, de messze jobb és egységesebb, mint az angol, ergo vasárnap "rúúnijék" szépen repülnek vissza a szigetükre.

haladószellem 2012.06.22. 17:40:44

K. Hajnika!
Szánalmas, hogy a nők képtelenek másként közeledni a focihoz. A legfőbb prioritás: barnaizmosjóképű. Az erények sorolásakor eszedbe juthatott volna az digókkal történelmileg összekapcsolható bundára való hajlam illetve az egy főre jutó fetrengéssel-nyavajgásssal-meghalással, majd később gyors felépüléssel eltöltött percek száma (ilyet az angoloktól ritkán látni. És sajnos Kedves Hajni, valóban az angolok szállítják a a legprofibb és legszínvonalasabb bajnokságot. Ennek ellenére a válogatott valóban régóta elég gyenge.De arra elég jó lesz hogy hazaküldje a te macsóidat:)

robot_ 2012.06.22. 17:52:49

@Gaspar Gil y Pollas:
a kurva eletbemar.
tizenvalahanyadszor.... minden csapat minden cikkehez baszki.
minnya kuldok neked egy leirast h hogyan kell mas ip alol szavazni, es akkor osszehozhatod magadnak. De unalmas szar, egyhonap alatt egy uj cikket se termo fassssagot lsz hagyd mar tenyleg abba.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.06.22. 17:58:37

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Hajnalka Drága! Elolvastam azt is, így már kezdem érteni a gondolatokat, bele nem merek szólni:D Viszont mind a kettő írás nagyon jó:)

LAVÓRVAGÁNY 2012.06.22. 18:06:41

Ja, ez lesz az eebéé koedukált meccse, amikor (sápadt, meg vörös, de mégiscsak) férfiak fociznak (szőrös, borostás, de mégiscsak kurvahisztis) nőkkel. Izgalmasnak ígérkezik.

hammerhead 2012.06.22. 18:09:41

és a Debrecen veretlen bajnoksága az idén smafu?

Cunning Linguist 2012.06.22. 18:12:25

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Egyfelől szurkolok az olaszoknak, másfelől pedig előre nem tudtam, hogy milyen lesz. Ez a roppant meglepő oka annak, hogy elolvastam a cikket.
A Hogyvolttól nem is vár el mást az ember, oda teljesen jó ez stílus, de egy focis blogtól, még ha az szurkolói is, egy picit többet várnék el.
A személyeskedésért külön gratulálok.

haladószellem 2012.06.22. 18:15:57

hajnalka te pedig maradj inkább a fakanálnál!

Hódos Hajnalka 2012.06.22. 18:16:06

@LAVÓRVAGÁNY: :DD

@Cunning Linguist: tőletek tanultam. a kommentelők jó mesterek, csak nem szeretik a fene nagy önérzetükkel, ha a fagyi visszanyal. ;)
a stílus meg azért ilyen, mert ez egy válasz az engerland nevű angol szurkolói blogon megjelent, hasonló stílusú - de sokkalsokkalsokkaljobb - cikkre.
na, örülök, hogy szót értettünk, proszit.

Cunning Linguist 2012.06.22. 18:25:35

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Először is, egészen más dolog az, ha egy kommentelő kritizál egy publikált szöveget, mint amikor egy hozzászólásról alkotsz véleményt.
Igen, látom már a példát. Az engerlandosok is azt hiszik, hogy a szavak különböző szinonimáinak egymás mellé tételétől lesz igényes egy szöveg, és az a vicces, ha ezer éves közhelyeket puffogtatnak.
További jó szurkolást!

Hospital Árpád Para Sempre 2012.06.22. 18:43:56

@Cunning Linguist: Teljesen mind1, mivel az olaszok és az angolok is kiesnek, olvass inkább spanyolblogot, nálunk még helyesírási hibák és elütések is vannak! Csak meg kell találni őket :)