Prandelli rendkívül izgatott a hétfő esti meccs miatt - úgy tartja, ez lesz karrierjének legfontosabb találkozója. "Három nappal ezelőtt azt mondtam, hogy a sorsunk a mi kezünkben van, ezért különösen fontos, hogy a győzelemre összpontosítsunk. Ha megint szóba hoznák a biscotto-t, előre válaszolok is a kérdésre: a spanyol csapathoz nem lenne méltó előre lefixálni a meccs eredményét. A fiúk mindent meg fognak tenni, hogy ők és a közönség is élvezze a mérkőzést, amit a horvátok elleni győzelemmel tesznek majd teljessé" - jósolta a kapitány.

Úgy véli, annak ellenére, hogy az írek már elbúcsúzhattak a továbbjutástól, mindent meg fognak tenni azért, hogy tőrbe csalják az azzurrikat: "Trappatoni csapata büszke játékosokból áll, akik törekszenek arra, hogy emlékezetesen szerepeljenek az Eb számukra utolsó mérkőzésén. Meggyőződésem, hogy nem fogják könnyen adni a sikert, már csak azért sem, mert a horvátok elleni meccsen rövid időn belül vesztésre álltak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amikor Spanyolországgal mérték össze az erejüket, a 60. percben még 1-0 volt az állás. Mostanra kiadták magukból a feszültséget és nyugodtan vonulnak pályára. Ügyesnek kell lennünk, hogy a lendületes játék során ne szerezhessenek gólt - sokat dolgoztunk ennek érdekében."

 

prandelli_trapattoni.jpg
kép innen: corrieredellosport.it

Arról, hogy milyen stratégiára számíthatunk az olaszoktól, kissé titokzatoskodva beszél: "Szeretném maximálisan kihasználni a srácok sokoldalúságából fakadó előnyöket. A csapat mind a 3-as, mind a 4-es védelem alkalmazásával erős lehet, minden azon múlik, kik lépnek majd pályára. Ami tehát a felállást illeti, a szívemre fogok hallgatni. És hogy mi a helyzet Balotellivel? Ma már sokkal jobban van. Meglátjuk, hogy teljesít az edzésen, aztán eldöntjük, mi legyen a folytatás. Még ha változtatni is kell a terveinken, akkor is képesek vagyunk arra, hogy feladjuk a leckét az ellenfelünknek."

Az Írország elleni mérkőzés nem csak egy lesz a sok közül: Prandelli az egykori mesterével, Giovanni Trapattonival kel versenyre: "Azt szeretném, hogy minden meccs előtt ilyen jóleső izgalom járjon át, és ilyen remek legyen a hangulat a csapatban, mint most. Trapattoni számomra mindig is 'a kapitány' marad, ő volt az edzőm, amikor 20 éves voltam. A szeme láttára nőttem fel, nemcsak szakmai, de emberi értelemben véve is. Mindenki felé tisztelettel fordult, még felénk is, akik kevesebbet játszottunk. Az ő erőssége az, hogy sosem söpörte a szőnyeg alá a problémákat, hajtotta a versenyszellem és folyamatosan fejlesztette a tudását - vagyis kivételes személyiség."

3 komment

Címkék: taktika squadra azzurra prandelli Olaszország Balotelli Trapattoni vs írek biscotto

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr794595101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norville rogers 2012.06.18. 11:20:52

Nem nagyon szeretem az olasz focit, az ismert és sok helyen hangoztatott (és bagatellizált) okok miatt, bár eddig ezen az eb-n egészen jók. Csak annyit szeretnék mondani, hogy a mai horvát-spanyol meccsben igenis benne van a döntetlen is, sőt, akár a 2-2-es döntetlen is. A spanyol csapat alapvetően jobb a horvátnál és esélyesebb is, de a horvátok tipikusan olyan csapat aki a komoly meccseken nagyot tud teljesíteni (a kevésbé éleseket meg elszórakozzák), ráadásul küzdeni azt nagyon (már-már erőszakosan, illetve agresszíven) tudnak, és lehet benne egy olyan forgatókönyv, hogy az egyébként szemre tetszetős és kombinatív spanyol passzolgatást legyilkolják. Még akár nyerhetnének is, bár az azért meglepetés lenne. Na csak ennyi, csak szerettem volna, hogy ha ezen az oldalon megjelenik az is, hogy a horvát-spanyol 2-2 egyáltalán nem egy légbőlkapott tutibunda eredmény, hanem nagyon is benne van a pakliban. A tisztánlátás végett.

Hódos Hajnalka 2012.06.18. 14:02:32

@norville rogers: most fogadtam meg a horvátokat :D