Tegnap mozgalmas napja volt az azzurriknak: az Auschwitzban tett látogatást követően a Krakkói Stadionban folytatták a felkészülést a vasárnapi mérközésre. Ezúttal az előző napi edzésről hiányzó Maggio is pályára lépett, most viszont Pirlo maradt távol, pusztán elővigyázatosságból. Koraeste megérkezett Davide Astori is, aki készen áll arra, hogy szükség esetén Barzagli méltó helyettese legyen.

A sajtó képviselői újabb kérdéseket tehettek fel a játékosoknak és a kapitánynak is, Chiellini után Morgan De Sanctis beszélt a délelőtti kirándulásról: "Auschwitzban még a csend is fájdalmas emlékeket ébreszt az emberben, nincs szükség hozzá szavakra. Ezen a helyen szinte érezni lehet a rettegést a levegőben" - mondta a Nápoly kapusa. "Nagyon fontos, hogy életben tartsuk az itt történt borzalmak emlékét, hogy ezekhez hasonlók soha többé ne történhessenek" - folytatta De Sanctis.

kép innen: corrieredellosport.it

Személyes élményei után az előttük álló mérkőzésre is kitért: "Amikor két erős csapat méri össze a tudását, a játékosok felnéznek egymásra de nem félnek a másiktól. Azt gondolom, ők is így tekintenek a vasárnapi meccsre. Ez egy nagyon fontos találkozó lesz a csapat számára, mindannyiunkban erős a motiváció, reméljük, hogy ennek meg is lesz a gyümölcse a hétvégén."

Az újságírók a várható stratégiára is kíváncsiak voltak, tudni akarták, hogy szóba került-e a 3-5-2-es felállás: "Nem tudom pontosan, hogy a mester milyen szereposztásban gondolkodik, de ha valóban ezt a stratégiát választja, nem kell kellemetlen meglepetésektől tartania: a legtöbbünk gyakran játszik ebben a felállásban, így jól tudja, milyen manőverekkel mutathatja meg, mire képes" - összegezte De Sanctis.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr284570675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása