Mivel bőven ráérünk még a német fikaposztot (fika, értitek, muhaha) élesíteni és elemezgetni, miért állítjuk meg őket, és ettől miért válik indokolttá Özil sztenderd tekintete, folytatjuk olaszpasis dicshimnuszunkat. Orsolyánk, a kritikus, vitriolba mártotta pennáját és a vendéglátósok sasszemével vette górcső alá az azzurrikat. Nézzük, ki hogyan viselkedik a Király utcai Mozaik presszóban. (Nagyon jó a spenótos pite! - Hajni megjegyzése)

Foci: ülök a kanapén a pasimmal, tökmagot zabálunk és sört iszunk, Félóránként megkérdezem, mi az a les. Mindig meglepődöm az olyan rég hallott szavakon, mint a fifikás és fineszes. Ilyenkor jut eszembe egy régi haverom, aki Vasas-drukkerként a kemény magban elhangzott idézettel megnevettetett: mititété te tetű?! Soha máskor nem látni a tévében ennyi tökvakarást. Amikor tizenegyes van, általában nem nézek oda, és hiába drukkolok az egyik csapatnak, aki éppen most szerez vezetést, baromira sajnálom az ellenfél kapusát.

Életemben kétszer voltam focimeccsen.

Az egyik a Zámoly-Csákberény öregfiúk, falu szélén, rögtön a pálinkafőzde mellett. Az apák kezében Kőbányai világos és szotyi, ingzsebben Symphonia cigaretta. A gyerekek kezében zizi, dunakavics, a farzsebben az apáktól csórt Symphonia cigaretta. A tempó, mintha medicinlabdával játszanának. A mérkőzés végén sörözés a Szép Ilonka presszóban.

A másik meccs Empoli-Lazio (Empoli, Carlo Castellani stadion, 2003. szeptember 28., 19.30.) 2:2, g: Di Natale, Tavano, ill. Stankovic, Fiore.

Szeretem az olaszokat. Főleg ha náluk turistáskodom. De legjobban akkor tudom megfigyelni őket, ha betérnek a Mozaikba. A fiatalok csapatban közlekednek, hangosak, és ha van csaj a társaságban, valaki biztosan smárol vele. Az idősebbek is csapatban közlekednek, hangosak, de nem smárolnak, viszont átható parfümillatot tolnak maguk előtt. Sem a fiatalok, sem az idősebbek nem beszélnek angolul. Vagy csak véletlenül. És hihetetlenül lazák.

GIANLUIGI BUFFON

buffonnéz.jpg 
Pont úgy néz ki, mint a volt főnököm az erzsébeti gombapresszóból, csak van foga. Baromi határozottan jön a pulthoz, kér egy dupla ristrettót, gyilkol a tekintetével, mert tejet is raktam mellé. Villámgyorsan bevágja, fizet. Jatt niente. 5/10

MORGAN DE SANCTIS

desanctisjellegtelen.jpg
Szakáll nélkül helyes vidéki angol, szakállal magyar. Ő nem kávézik, a haverjával és annak barátnőjével jön. Azt iszik, amit én ajánlok neki. Jatt niente. 6/10

SALVATORE SIRIGU

sirigu.jpg
Három dupla ristretto, Coca Cola, Red Bull, négy csokis croissant, nagyon jassz. Nagy tárasasággal, csajokkal. Lazán stíröli a dekoltázsomat, a használt papírzsepit ott hagyja a kistányéron. Nagy hanggal mindenkinek fizet. Jatt niente. 4/10

IGNAZIO ABATE

abate.jpg
Bejön, köszön, kimegy. Nem tetszik neki a hely. 4/10

FEDERICO BALZARETTI

balzaretti.jpg
Tőle elzsibbad a térdem, és a zaccot mellékanalazom. Halkan beszél mosolyogva, végtelenül kedves, és közben a barátnője seggét simogatja. 9/10

ANDREA BARZAGLI

barzagli.jpg
Ő Sirigu egyik haverja, viszont nem olyan kedves, ásványvizet iszik. Baszkurálja az ájfónját, és indul, ha szólnak, hogy menni kell. 4/10

LEONARDO BONUCCI

bonucci.jpg
Bejön, én meg vigyorogva köszönök neki magyarul, mert azt hiszem, hogy ő Peti az akarattyai strandról. Ő is vigyorog, és megkérdezi olaszul, hogy voltak-e itt a haverjai és hová mentek. Kér egy sört elvitelre. 4/10

GIORGIO CHIELLINI

chiellini.jpg
Alapból készítem a lungót egy deci vodkával, miközben a brifkót berakom a mélyhűtőbe, mert azt hiszem, hogy az újpesti maffiózó vendégeim kollégája. Leül, csöndesen megissza a ristrettót, közben hosszasan telefonál. A pénzt az asztalon hagyja. Jatt 5 euró. 3/10

CHRISTIAN MAGGIO

maggio.jpg
Nagyon kedves fiú, aki a mamájával és annak barátnőjével érkezik. Limonádét isznak, és érdeklődnek, merre van a Széchenyi-fürdő. Jatt 15 Ft. 5/10

ANGELO OGBONNA

ogbonna.jpg
Sok feka haverjával érkezik zárás előtt 5 perccel, mindent kikérnek, ami alkohol, kicseréltetik a zenét valami pörgősre. Gyorsan végeznek, fizetés előtt megkérdezik, hol van a Mini, majd hívatnak két taxit és nagy hanggal távoznak. Nem kérik a visszajárót. 6/10

ANDREA RANOCCHIA

ranocchia.jpg
Barátnőjével érkezik. Fölvonulnak a teaházba, ő gyömbéres teát kér, a csaja jázminos zöldet. Órákat ülnek a csészéik fölött, egymás kezét fogva. Kidobják a három hatost a pultnál, így nem fizetnek. 7/10

DANIELE DE ROSSI

derossi.jpg
Első ránézésre szimpatikus, ha szakálla van. Hasonlít Disztl Péterre, a Vidike kapusára. Arcszőrrel a ház vörösborából kér egy nyeletet, és kimegy az objektum elé cigizni. Ha nincs szakálla, akkor nem szimpatikus orosz turista, pálinkát akar. 7/10

ALESSANDRO DIAMANTI

diamanti.jpg
Másnaposan tér be hozzánk, mert előző este a Szimplában bulizott. Reggelizik 6 tojásból omlettet, 2 csokis croissant-t, kivételesen lattét és egy liter szódát kér. Fizetés után sietve elvonul a slozira, majd távozik az objektumból. Véletlenül itt felejtette a bukszáját, amiért elfelejt visszajönni. 8/10

EMANUELE GIACCHERINI

giaccherini.jpg
Már az is csoda, hogy kijött a hotelből és elkísérte a barátait várost nézni. Nem kér semmit, mert a sarki Matchban már vett Fantát és most azt issza. 4/10

CLAUDIO MARCHISIO

marchisio.jpg
Három csajjal érkezik, akik vaníliafagyis jeges kávét kérnek, ő meg banánturmixot. Órák hosszat ülnek unatkozva, mert nem bírják eldönteni, hová menjenek, amit én javaslok nekik, az nem jó. De azért megköszönik és mennek. Jatt niente. 8/10

RICCARDO MONTOLIVO

montolivo.jpg
Be sem jön. 4/10

THIAGO MOTTA

orsimottája.jpg
Kellemes vendég, mert tud egy kicsit angolul, megkérdezi, hogyan mondjuk magyarul, hogy köszönöm. Megdicséri a kávét, és elmondja, hogy pont olyan, mint náluk otthon. Azt is megkérdezi, hogy szokás-e nálunk borravalót adni. Ad. 8/10

ANTONIO NOCERINO

nocerino.jpg
Bejön. Kimegy telefonálni. Visszajön, nem kér semmit. Megérkeznek a haverok. Megisznak egy hordó sört, megesznek 3 tál mogyorót, közben hangoskodva vigadoznak. Megkérdezik, megyek-e velük tovább. 8/10

ANDREA PIRLO

pirlo.jpg
A nagyon csinos nőjével jönnek, kiöltözve. Vacsi előtt vannak, úgyhogy pezsgőt isznak. Azért megérdeklődik, hogy merre van a városban jó diszkó. Nagyot jattol, nyilván. 5/10

MARIO BALOTELLI

balotelli.jpg
Ő Ogbonna legjobb haverja, csak neki semmi nem elég jó, mindent fikáz. Ogbonna fizet. 3/10

FABIO BORINI

borini.jpg
Kér egy long island ice tea-t, én elkérem a személyijét. Miután rendeztük, hogy minden oké, megmondom a wifi kódot és szkájpol a mamájával. 5/10

ANTONIO CASSANO

cassano.jpg
Szintén a barátaival érkezik és fuldokolnak a röhögéstől. Megvárom, míg kinevetik magukat, majd megkérdezem, mit kérnek. Sokáig tart a rendelés, mert megkérnek rá, hogy beszéljek egy kicsit magyarul. Újabb félóra röhögés. Azért isznak egy kávét, és eltelik jókora idő azzal, hogy mindent lefotóznak és küldik egyből a Facebookra. És még egy kis idő, hogy megnézzék, hányan lájkolták. 7/10

MATTIA DESTRO

mattiadestro.jpg
Igen tisztelettudó, udvarias fiú. Érdeklődő egyéniség, aki a párjával tíz perce csekkolt be a hotelbe, és most innának egy rendes kávét. Látva nyílt és okos tekintetemet, megkérdezik, hol a város legjobb buzibárja. 5/10

ANTONIO DI NATALE

di natale.jpg
Csöndben issza a ristrettót, majd halkan megérdeklődi, nem volt-e itt két olasz srác az imént. 6/10

SEBASTIAN GIOVINCO

giovinco.jpg
Ő az, aki véletlenül téved csak be olyan helyre, mint az enyém, mert igazából a legénybúcsús haverjaival róják a belvárost. De ha már itt van, kér egy Tarpai szilvát. 6/10

 

 

5 komment

Címkék: pasik squadra azzurra Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://squadraazzurra.blog.hu/api/trackback/id/tr194584905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2012.06.27. 10:41:18

Sírok basszus, gyönyörű poszt!!! :-DDD

Hódos Hajnalka 2012.06.27. 11:13:53

@Tie: hát igen, nagyok a csajok, Éva is, Orsi is. :)

Mozaik · http://mozaik.tumblr.com 2012.06.29. 16:53:01

No, most mind örüljünk, és dicsérjük Ogbonna legjobb haverját:-)
süti beállítások módosítása